Semmelweis Tudományos Workshop – tehetséges fiatalok másodszorra is Visegrádon

2016. november 25-26-án, egy pénteki és szombati napon került megrendezésre a második Semmelweis Tudományos Workshop a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program égisze alatt.

A rendezvényre a tehetséggondozó program tagjait, egyetemünk kiváló TDK-sait és szakkollégistákat vártak a szervezők, akik reményei szerint hosszútávon hagyomány teremthető a kétnapos összejövetelből.

A résztvevők számos előadást hallgathattak meg egyetemünk kiváló kutatóitól és oktatóitól, valamint külső meghívott előadóktól olyan rendhagyó és rendkívül fontos témákban, mint a család és a karrier összeegyeztetése az egészségügyi pályán, a tudománykommunikáció vagy stresszkezelés a segítő szakmákban. Volt szó az egyetem doktori iskolájában rejlő tudományos lehetőségekről és a jó kutató számokkal nem mérhető paramétereiről is. A meghívott előadók között szerepelt Buzás Edit Professzor Asszony, Dr. Fekete Andrea az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáról és Dr. Bödör Csaba az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetből, Dr. Zana Ágnes a Magatartástudományi Intézettől, Tölgyesi-Lovász Krisztina egyetemünk Doktori Iskolájából és Prof. Dr. Szántay Csaba a Richter Gedeon Nyrt.-től. Nagy sikert aratott Kellermayer Miklós Professzor Úr praktikus előadása a tudományos közlemények, poszterek és előadások felépítéséről. Rendezvényünkre ellátogatott Szász Károly, egyetemünk kancellárja és velünk volt Fekete György Professzor Úr, a Tehetséggondozó Program elnöke.

Diákok is tartottak előadást – ők azonban már tudományos témákban. Bemutatta kutatását Dr. Zotter Zsuzsanna, aki a hereditaer angiooedemát provokáló tényezőkről beszélt, pulmonológiai témában Erdélyi Tamás az inhalációs eszközök személyre szabott használatának vizsgálatáról tartott előadást, valamint Lévai Eszter is beszámolt az I. Sz. Gyermekklinika peritoneális dialíziskezelési gyakorlatáról. Érdekes előadásokat hallottunk a Korányi Frigyes Szakkollégiumban zajló tehetséggondozó munkáról és a Jellinek Harry ösztöndíjról.

Ünnepélyes díjátadó keretében az alábbi díjak átadására is sor került:

A Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Tanácsa a tehetséggondozás támogatásáért köszönetét fejezte ki emlékplakett átadásával Dr. Varga Gábor Professzor Úrnak, a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Tanács leköszönő tagjának. Kiváló Mentor díjban részesült Dr. Kellermayer Miklós Professzor Úr. Kerpel díjat kapott Lévai Eszter és Stark Klára Alíz. Kerpel Kutatási díjban részesült, Dr. Kovács Kata, Csűry Tamás Dániel, Dr. Tóth-Vajna Zsombor, Stark Klára Alíz, Dr. Dér Bálint. Kerpel Konferenciatámogatást nyert el Juriga Dávid, Csányiné Dr. Sági Judit, Dr. Ács Balázs. Kiváló közéleti tevékenységéért díjban részesültek, Dr. Kolonics Ferenc, Gonda Imre, Tordai Csongor, Kovács Márton.

Ezt követően a Tehetséggondozó Program tagja, Kovács Klaudia énekelt a közönségnek.

A szombati nap a kultúráé volt, amikor is változatos tárlatvezetésen vettek részt a diákok Visegrádon a Királyi Palotában, a Salamon toronyban és megtekintették a főesperesi templom romjait is.

A szervezést, a tavalyi évhez hasonlóan Szluka Beáta a Kerpel Program koordinátora és Dr. Szabó Attila végezte.

A kétnapos program kiválóan sikerült, köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy „Tehetségút a Semmelweis Egyetemen” NTP-FKT-M-16 kódjelű pályázata keretében lehetőséget biztosított a megvalósulására!

Lévai Eszter és Szluka Beáta

Fotók: Krausz Máté

 
   
     
     




A Semmelweis Tudományos Workshop az Emberi Erőforrások Minisztériuma jóvoltából, a „Tehetségút a Semmelweis Egyetemen” NTP-FKT-M-16 kódjelű pályázat keretében valósul meg.

     


 

Kapcsolódó honlapok